A fejlett ipari országok népessége mintha elvesztette volna fajfenntartási ösztönét és lassan a kihalás szélére sodródik. Ez a jelenség nemcsak a nyugati országokban tapasztalható, hanem 1945 után az iparosodás útjára lépett Közép-Európa országainál is.  Magyarországon ennek a váltásnak a generációja is fellelhető. Nagyszüleimnek tizenegy gyermeke született, de csak tizenegy unokájuk, hét házasságból. Hasonló arány volt a másik oldali nagyszülőknél is, és ez történt, mondhatni az egész társadalomban, igen kevés kivétellel.

  Azt ki lehet jelenteni, hogy nem a fajfenntartási ösztönnel van baj, az nem egy generáció alatt hatott volna. Egy generáció alatt ekkora csökkenést a gyermekszületések számában egy katasztrófa, vagy katasztrófa-szerű hirtelen váltás okoz az életmódban. Márpedig pontosan ez történt. A népességre rákényszerített újfajta életmód bűne, ami egyformán hatott a fejlettebb és a kevésbé fejlett ipari régióra. Miről is van itt szó? Mi történt?

   A kulcs abban kapcsolatban rejlik, ami az egyént, azaz a munkavállalót és a munkahelyét összeköti, mellőzve az egyéb nagy ívű gazdasági folyamatokat, és más társadalmi vonalat. A továbbiakban a gazdasági elemeken minden esetben munkahelyet értek, amitől a boldogulását várja az egyén.

  Ennek a kapcsolatnak létbiztonságot nyújtó képessége (stabilitása, fizetése, leterhelése, hosszútávú tervezhetősége, stb.) nagyban befolyásolja azt, hogy az egyén hogyan tervezi meg családja jövőjét. Ez határozza meg, hogy meddig nyújtózkodjon, milyen autója, háza és mekkora családja legyen. Azt is, hogy a családtervezésben hol húzza meg a határt. A határ pedig szinte minden esetben az alacsony gyermekszámban nyilvánul meg. A kevés kivétel pedig csak megerősíti ezt az állítást.

  A korábbi, jellemzően mezőgazdasági, háziipari berendezkedésű gazdaságban a gyerekeknek megvolt az évszázadok alatt kialakult helyük a családi életben. Kisegítő feladatokat láttak el, és több gyermekkel jobban tudott boldogulni a család. Ugyanakkor a gyermeket szülő nők sokkal kevesebb ideig estek ki a munkából. Nem volt szülési szabadság. Gyermekágyból kikelve azonnal hozzáláttak a szokásos teendőikhez. Ha elmentek otthonról dolgozni a földekre, vitték magukkal kicsiket, vagy a nagyobbak vigyáztak rájuk kisebb feladataik mellett. A háziiparban hasonlóan éltek a nők. A nagyszámú gyermek általában kikerülhetetlen volt, hisz olyan modern vívmány, mint a mai családtervezés még hiányzott a mindennapi gyakorlatból, de üdvös, sőt kívánatos volt, hogy a család jól boldoguljon.

  Az új világ iparosodó gazdaságának munkahelyein elhelyezkedők egy sajátosan embertelen életmódváltással néztek szembe. A munkahelyek rendszerint távol voltak a lakóhelyüktől, és nem fogadták be a gyerekeket, sőt tiltották, hogy azok a szülőkkel tartsanak, érthető okokból. Ugyanakkor a jövedelem nem volt elég ahhoz, hogy az apa egyedül fenn tudja tartani a családját és egészségesen boldoguljanak. Ehhez el kellett helyezkedni a feleségnek is. A gyerekek napközbeni elhelyezéséről pedig gondoskodni kellett, ami rendszerint bölcsőde, óvoda és iskolai napközi volt.

  A szülés utáni első három évben szülési szabadságra ment az anya, ami a jövedelem szempontjából két következménnyel járt. Egyik, hogy gyermekenként három évnyi jövedelem kiesett a család keresetéből. A másik, hogy a szülési szabadságra menő nők zöme búcsút mondhatott addigi munkahelyének. Kis eséllyel kerülhettek vissza az előző, vagy egy másik jól fizető, sokgyermekes dolgozót jól toleráló állásba. A sokgyermekes anya sokat hiányzik, ezért nehezen tudtak stabil, jól fizető állást megőrizni. Maradt a gyengén fizető, gyakran túlterhelő munkahelyek lehetősége.

  Gondoljunk bele, magát a létbiztonságát veszélyeztette vagy veszélyezteti az a család, aki vállalt vagy vállal egy gyereket. Több gyerek, a népesség fenntartásához szükséges 3-4 szülés pedig szóba sem jöhetett. A gyerekvállalás lassan nyűggé vált a többség számára.

  A többség ezért egy-két szülés után megállt, jobb esetben, messze lemaradva a szükséges 2,3-s gyermekátlagtól. A családok zöme nehezen, vagy egyáltalán nem tudta a három esetleg négy szülésnél kieső jövedelmet nélkülözni. Sokan pedig - emberi gyengeségből - a megszerzett kényelemről nem tudtak lemondani. Az végül is mindegy, hogy az alacsony jövedelem, vagy az eladósodástól illetve a kényelem elvesztésétől való félelem miatt nem vállaltak több gyereket. Az eredmény ugyanaz. A legszörnyűbb az egészben, hogy egyfajta elfogadott normává vált a köztudatban a kevés gyerek illetve a gyermek nélküli életvitel.

  A mai munkahelyteremtők pedig nem érdekeltek abban, hogy minél több gyermek szülessen. Sőt, egyfajta fékként hatnak a népesség létszámának fenntartásában, a jövő munkaerejének megszületésében és kinevelésében, azzal, hogy a gyermeket vállalók azt kockáztatják, hogy elveszítik helyüket, presztízsüket, létbiztonságukat, megszerzett kényelmüket.

   Megdöbbentő, de ezzel a szociálisan érzéketlen hozzáállással a mai modern világ élősködőként feléli, kihalás útjára kényszeríti saját népességét. Történik most és történt a közelmúltban mindegyik fejlett ipari társadalomban, és ha van is kivétel, ott megfigyelhető a hagyományos kultúra erős jelenléte. Ezt a pusztulást látjuk Európa nagyobbik részén, Amerika, Ázsia fejlett ipari országaiban.

    A társadalom gazdasági oldalának résztvevői úgy viselkednek, mintha alig vagy semmi közük nem lenne a népességhez. Holott a fogyasztó és dolgozó népesség nélkül csőd a vége. Még megdöbbentőbb, hogy miután eltüntetik, felélik saját népességüket, a fejletlenebb országokból hoznak más kultúrájú munkavállalókat, tovább pusztítva társadalmuk életképességét. Ez már hasonlít a rabszolgatartó kultúrák megoldásaira: ha elfogynak, hozatunk újakat! Erre csak az lehet egy egészséges szemléletű társadalom válasza, hogy nem, elég volt!

  Az állam pedig lényegében tehetetlen, mert szokványos beavatkozással, támogatási rendszerrel nem oldható meg a népességcsökkenés maradéktalanul. Egy adott szintig elérhető javulás, de minden szempontból kielégítő megoldás a mai gazdasági rendszerben megvalósíthatatlan. Egyrészt a támogatások anyagi részét csak a gazdaság, a munkahelyek által megtermelt értékből lehet kinyerni adó által, ez nem terhelhető egy bizonyos határon túl, így nem tudja pótolni a munkahely által biztosított fizetést. Másrészt nem oldja fel a már említett fékeket. Elkerülhetetlen lesz ezek részbeni vagy teljes kikapcsolása, semlegesítése.

    Mindenkinek, így a munkahelyeknek is részt kell venni a társadalom építésében, fenntartásában, működtetésében, annak minden területén. Így például a népesség létszámának fenntartásában is. A tulajdonosi meggazdagodás vágya gyakran felülír minden józan elgondolást, csak a vagyonok gyarapodása számít, viszont a társadalom, a népesség számára a vagyongyarapodás mellékhatása egyenesen gyilkos és öngyilkos folyamat. Valamin változtatni kell. Valahol meg kell találni az egyensúlyt. A kecske is jóllakjon, a káposzta is megmaradjon. A gazdaság is egészségesen működjön, a vagyon is gyarapodjon és a népesség se fogyjon el, és ne is szaporodjon túl, amit a világ fejletlen részén tapasztalunk.

  A probléma megoldása nem is annyira bonyolult. A munkahelyeknek egyszerűen csak néhány statisztikai adatra kell figyelni. A teljes alkalmazotti létszámhoz kötött gyermekszám átlaga az állam által meghatározott átlag felett legyen.A felveendő dolgozókat ma is különböző feltételek szerint szondázzák a cégek, nem nagy technikai probléma a gyermekszámot is beemelni.

  Az állam adózástechnikai megoldással pedig szorgalmazni tudja ennek betartását. Ha alatta van a gyerekszám, plusz adó, vagy épp fordítva, ha felette van, adócsökkentés, ez már adózástechnika kérdése. A munkahelyek eleve keresni fogják azokat dolgozókat, akiknek több gyerekük van. A nők bátrabban mehetnek el szülési szabadságra, mert tudható, hogy találnak munkahelyet, vagy visszaveszik őket, és abban a miliőben folytathatják, ahol eddig dolgoztak. Ezek a szabályzások, ha betartják őket, nem terhelnék a munkahely költségvetését úgy, mintha plusz adókat vetne ki az állam a népességszám növeléséhez.

   További megoldási javaslatok: a munkahelyek a tőlük szülési szabadságra menő anyukák gyermekeit is beszámíthatnák az átlagba, ha vállalják, hogy visszaveszik őket, vagy egy adott hónapon túl lévő állapotos kismamákat is, akkor is, ha náluk csak az apa dolgozik.

  Csak a valós gyerekszámot vehetnék alapul és csak a saját állampolgárai jöhetnek szóba. Más országbeli dolgozó gyerekeinek számát nem. Az ilyen dolgozó viszont legyen benne az alkalmazotti létszámban.

  Gyermekbarát megoldásokkal is segíthetnék a náluk dolgozó kisgyermekes szülőket, akár munkaórák átrendezésével, közeli bölcsődék, óvodák támogatásával, létrehozásával. 

   A fiatal lányok számára már a pályaválasztásnál fontos lenne kiemelni és bemutatni azokat a foglalkozásokat, ahol kevésbé jelentene problémát a szülés, szülési szabadság és a gyermeknevelés. Az oktatási rendszerben is nagyobb szerepet kell kapnia a fiatal lányok anyaságra való felkészítésének. Ez egy egészségesen működő társadalom kiemelt érdeke.

  Ajánlatos lenne arra is figyelni, hogy a népesség statisztikai összetételétől egy adott cég dolgozói statisztikája számottevően ne térjen el, értem ezt életkor, gyerekszám illetve családi állapot szerint, védve fiatalokat, idősebbeket, gyermekteleneket, egyedülállókat.

  A társadalom érdeke az is, hogy ne tolerálja szótlanul a gyermektelenséget, akkor sem, ha az egyén önhibáján kívül következik be. A jelenlegi családtámogatást vagy a családtámogatás adózástechnikai megoldását át lehetne alakítani, úgy, hogy a támogatási rendszer három szintes lenne. Azok a szülők, akiknek a gyermekük már nem jogosult a családtámogatásra, egy kisebb mértékű adókedvezményt, vagy támogatást életük végéig (nyugdíjig) megőriznének, gyermekenként. Így igazságosabb is a gyermekes szülők felé, hisz a gondoskodás nem ér véget a nagykorúvá válás pillanatában, hanem bizony egy életen keresztül tart a felelősség, maximum a mértéke, szerepe változik. Akiknek nincs gyermekük, erre nem jogosultak. Célja, hogy gyermekvállalást ösztönözze, ne érje meg gyermek nélkül leélni az életet.A kedvezmény nagysága legyen akkora, hogy érdemes legyen, mondjuk az örökbefogadáson gondolkodni.A gyermeket különböző okoknál fogva vállalni nem tudók számára egy kisegítő megoldási lehetőség, hogy a bővebb család (például testvérek) gyermekeit is figyelembe vehetnék, ha annak gyermekszáma felette van a kívánatos átlagnak, őt is beleértve.

   A társadalom népességének fenntartásában így vagy úgy mindenkinek részt kell vennie. Valahol, valamilyen szinten mindenki haszonélvezője ennek. Az egyén, mert így minden működik, gondoskodnak róla, mind fiatalon, mind idősen. A gazdasági résztvevő, mert mindig lesz, aki folyamatosan megtermeli hasznát munkájával, fogyasztásával, és mindig tud minőségi, jól képzett munkaerőt találni. Ugyanakkor ez a rendszer véd a túlnépesedéstől is. Zárójelben, az említett fékek viszont nagyszerű gyógyszerei lennének a fejletlenebb államok ijesztő túlnépesedésének. Ettől függetlenül, ha valaki mégis tíz gyermeket vállal, Isten áldja!

   Természetesen szükség van egy közmegegyezésre, mind a gazdasági vonaltól, mind a népességtől, hogy működjön. Kell egy jól ütemezett átmeneti időszak, míg a gyermekátlag eléri a kívánt értéket.  A felvázolt gondolatok közül egyik-másik talán nem is megoldható, vagy már a mai támogatási rendszerben is jelen van. Lehetnek majd más jó ötletek, megoldások, utak. De maga az alapgondolat, hogy a munkahelyek a továbbiakban ne legyenek fékek a népesség fenntartásában, egészséges gyarapodásában, kötelezően megoldandó probléma és hiszem, hogy nagyobb nehézség nélkül meg is oldható. Csak politikai akarat kérdése.